2013. május 22-23. Két nap Óbánya

  • Galambos Réka
  • Bandicz Barnabás
  • Réger Henriett
  • Török Ágnes

A szerdai reggelem nagyon izgalmasan kezdődött, ugyanis azon a napon mentünk kirándulni Óbányára. 1 bőröndöm, 1 kistáskám és egy hálózsákom volt. Szerencsére el is bírtam ezt a sok holmit. Mielőtt elindultunk apukámmal a buszhoz elbúcsúztam anyutól.
Odaértünk Véméndre. Már a fele osztály kint várakozott a két kisbuszra. Nemsokára meg is jöttek. Gyorsan odaértünk Óbányára, mert a lányokkal az egész utat elbeszélgettük. A szállás felé már álltunk a buszban, nagyon kíváncsiak voltunk. Megpillantottuk a lakóhelyünket (két napra) és azt hittük, hogy ez csak egy álom. Mikor bementünk a szobánkba tágra nyílt szemekkel néztünk körül. A nehéz táskákat leraktuk, beágyaztunk aztán vártunk, hogy elálljon az eső. Nem sokkal később már el is állt. Indultunk az első kirándulásra, Kisújbányára. A gumicsizmások átsegítették a patakon azokat, akiknek nem volt gumicsizmájuk. Szórakoztunk és nevetgéltünk a kiránduláson. Sok szép tájat láttunk, mégis köztük a Csepegő szikla volt a legszebb. A kirándulás egyre izgalmasabbnak és viccesebbnek bizonyult. Átázott csizmák, sáros ruhák, hideg kezek. Amikor Kisújbányára értünk sok mindent csináltunk: ettünk, ittunk és versenyeztünk. Visszafele már könnyebb volt az út, mivel ismertük.
A szállásnál egy kicsit pihentünk de aztán már készítettük is a paprikás krumplit. Nagyon finom lett! Estefelé sokat játszottunk, ezért éjjel úgy aludtunk, mint a bunda. Csütörtök reggel 6: 52-kor keltünk, előbb, mint a fiúk. Reggeliztünk és már indultunk is a, Belátó kilátó” felé. Fújt a szél és talán esett is egy picit. Kinéztünk, Dénes bácsi fotózott és indultunk is vissza a Fazekashoz. Vettem anyának egy vázát és nézelődtem. Láttuk, hogy hogyan készül a tejes köcsög. Végül visszamentünk a szállásra. Ott összepakoltunk, kitakarítottunk, ebédeltünk és kimentünk játszani. Nem vártunk sokat jött a két busz hazamentünk (igaz én apukámmal). Otthon meséltem anyának és odaadtam neki a vázát. Nagy tetszett ez a kirándulás!

Óbánya, kedves Óbánya…

Óbánya. Ez a szó tegnap óta többet mond nekem, mint ahogy eddig. Ezelőtt még csak izgalmat, és paprikás krumpli főző versenyt jelentett, ma már kedves emlékeket, és szó szerint sokkolóakat… De hát kezdjük az elejéről…
Mint ahogy már mondtam, már az Óbánya szót, vagy csak gondolatot is izgalom kísérte. Készültünk, tervezgettünk. Dénes Tanár- bá szóról szóra mindennap elmondta mit kell magunkkal hozni, mi nem muszáj, de jó lenne, és mi az, ami még nincs, de szükség van rá. Azt hiszem, két alkalom tűnik ki a többi közül, mikor úgy éreztem rögtön felrobbanok izgalmamban, nos, az első. Az Óbánya előtti egész hét… Izgultam, igyekeztem elképzelni milyen lesz, sőt még meg is akartam tervezni milyen legyen. Mindent előkészítettem, nehogy elfelejtsem. A második. Az oda buszozás. Forgolódtam, nézelődtem a párás ablak melletti kényelmes helyemen. Persze már a többiek is be voltak sózva, de azt hiszem én főleg. Végül odaértünk Óbányára. Nagy tábor volt a mienk, és még kényelmes is. Ha jól emlékszem a fiúk szobája jobbra volt, a lányoké balra. De nem is ez a lényeg. A szobának nagy fehér falai voltak, és kétemeletes ágyai, létra nélkül. Először rossz módon másztam fel, persze később megtaláltam a helyes felmászás módját. Elsőnek az ágynemű felhúzása volt akadály, mert akárhogy próbáltuk, és próbáltam, sehogy sem sikerült a párnán, és a lepedőn kívül mást felhúzni. Mindig a takaróval volt gond. Sehogy sem tudtam én sem felhúzni, úgyhogy végül a tanár- bá segített. Ekkor pedig szóltak, hogy indulunk Kisújbányára. Ez volt azt hiszem a kirándulás legfárasztóbb része… Felöltöztem rendesen, bár nem vittem magammal semmilyen ételt… Először a banya háza előtt mentünk el, ahol azt mondják egy nagyon ijesztő öreg nénike él. Persze nem történt semmi. Kisvártatva az erdő zöld lombjai között találtuk magunkat, hol csak néhol süt be a nyári napfény. Sétáltunk, kisebb patakokba, folyókba botlottunk, hol a gumicsizmások átsegítették az itt - ott kiálló sziklákon ugráló sportcipősöket. Végül találtunk valami pad félét, meg asztalt, amikor odaértünk Kisújbányára, és lepihentünk. Volt ott egy jó nagy rozoga falépcső ahol fel alá rohangáltak a többiek. Unatkoztam, de nem voltam fáradt.
Mire visszaértem azt terveztem lefürdök, de ez sajnos elmaradt. Pihentünk egy keveset, és hamarosan, eljött a várva várt pillanat. A Bográcsozás. Először voltak némi nehézségek a krumpli pucolással, ezt beismerem, nem úgy a lányoknál. Ebben azért egy kicsit besegített a Dénes Tanár- bá… Persze valahogy ezt is megoldottuk… Mikor már készen voltak az alapanyagok, kint folytattuk a versenyt. Miután Lóri másfél órán keresztül keverte – kavarta a paprikás krumplit, ügyeskedett a fakanállal, mi nyertük meg ezt a tényleg izzasztó versenyt. (kivéve persze azokat, akik a hideg szobájukban folytatták a szörnyű küzdelmet)
Éjszaka elmentünk megint a boszihoz, én pedig (követve Dénes Tanár- bá, és Jaksi bácsi, Réka apukájának példáját, elbújtam útközben és mindenkit ijesztgettem. Este azon kívül, hogy éjfélig maradtunk fent, csak egy izgalmas dolog történt. Éjszaka valamikor leesett a takaróm, és én 3 percig bámultam le a sötétségbe, majd mivel lusta voltam betakaróztam a lepedővel, bár ezzel rideg éjszakának néztem elébe.
A második nap közel sem volt ennyire izgalmas, így csak röviden számolok be arról a napból. Kellemes volt a reggelinek szánt, vajas zsömle, kolbász, és még valami, amit nem ismertem fel, de finom volt. Ezután elmentünk a Mini Golf pályára, ami közel sem volt olyan izgalmas, mint amilyennek hittem. Eztán voltunk fazekasnál, ahol már bántam, hogy előző nap minden pénzem-elköltöttem a helyi boltban. Ezen kívül elmentünk a kilátóra, ami valamivel izgalmasabb, a napi programjainknál. Valamivel. De inkább volt fárasztó. Visszafelé volt egy kis lejtő, ahol mindenki, legalább háromszor nyomott egy hátra bukfencet. Ezen kívül még az utolsó Ipi Apacs játék volt izgalmas, de ahhoz többet nem tudok hozzáfűzni.
Végül megérkezett a fiúk busza… Mire elindultunk, már vissza is fordultunk, mert Erik elhagyta a bicskáját (megjegyzem másodszorra) de persze hamar megtaláltuk az Ipi Apacs helyen. Visszafelé sokat viccelődtünk Erikkel, sőt még a Jaksi bácsi kocsijával is összefutottunk, de akárhogy próbáltuk, nem sikerült észrevetetnünk magunkat Rékával. Végül megérkeztünk Véméndre. Végigaludtam az egész délutánt.
Véleményem szerint, ez volt a leg tutibb kirándulásunk hosszú idő óta…

Kirándulás Ó-bányára!!! Hurrá!!!!!

Reggel nagyon izgatott voltam. A szokásosan keltem fel, vagyis ezt úgy értem, hogy hat óra nulla-nulla perckor keltem és ugyan olyan lassú voltam a fürdőben, mint, ha egy rendes iskolai nap lett volna. Csak a különbözött, hogy meg mostam a testemet, vagyis fürödtem.
Mindent átnéztem, csak nem emlékeztem, hogy a papucsot és fejfájásra gyógyszert be kellene csomagolnom. Végre elindultunk otthonról. Esett az eső sötét egyben borús volt az idő! Megérkeztünk az iskola elé. Sokat kellett várni a buszra. A fiúk a Véméndi kis busszal mentek, mi meg a Szebényivel. A Véméndi kis busz előbb indult, mint a mienk. Sok holmi volt a buszok hátulján. Nagyon jó érzés volt mikor a többi gyerek futott a suliba mi meg kirándulni mentünk. Már akkor örültem, mikor elhagytuk Véméndet és nekiláttunk az izgalmas utazásnak.
Odaértünk. Csak úgy kifutottunk a buszból. Kipakoltunk és ágynemű huzatot raktunk fel, de még mindig szakadt az eső. Nagyon sokat beszélgettünk, míg végre elindultunk. Először egy mellékútra tértünk, mert a másik a rendes út a sáros volt. Dénes bácsi nagyon sokszor mondta, hogy mögötte menjünk, de akkor is mindig előtte voltunk. Egyszer csak megláttunk egy házat, és Dénes bácsi elkezdte mondani, hogy ki lakik benne:
Ebben a házban egy olyan néni lakik, aki testnevelést  tartott a gyerekeknek és felidegesítették és megutálta a kis gyerekeket. – mondta.
Valaki nem hitte el, de utána már kiderült, hogy igaz. Elmentünk a háztól. Utána jöttek a patakok, amiken átkeltünk. A gumicsizmások segítették a sportcipőseket. Lóri Gábort kiemelte úgy, hogy a nyakába emelte és kihozta a vízből. Mentünk tovább a következő átkel is gyönyörű volt, ott ázott be a csizmám egy nagyon kicsit, de utána meg is száradt. Elértünk a Csepegő sziklához, az volt a legszebb látvány az egész kiránduláson. Utána megtaláltam a túrabotom, azzal mentem egész végig. A leghosszabb patakon mentünk át. Ezután Lóri egy nagy kő mellett beleakadt a sárba. Tovább mentünk és végre elértük a Kisújbánya táblát. Mindenki örült. Hurrá – Hurrá! – így örvendezett az egész osztály.
Végre oda is értünk. Nagyon fáradtan telepedtünk le. Ott volt egy nagyon hosszú lépcső azon versenyeztünk. Én Bogival, le is győztem. Az út elején ugye megettem a szendvicsemet így a legjobb barátnőm Réka adott egy sajtosat. Nagyon ízlett hát mit tehettem mást hám, bekaptam.
Mentünk vissza a táborba. A nagy patakos résznél találkoztunk egy nagy osztállyal, akik kicsúfoltak meg, hogy essünk bele a vízbe. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a boszi házánál vagyunk. Akkor már a focipályát is láttuk. Pihentünk mi lányok úgy hat percet és mentünk előkészíteni a paprikás krumplihoz a hozzávalókat.
Kész!!! – kiáltották a lányok.
Dénes bácsit nagyon megleptük, hogy ilyen kevés idő alatt kész lett. Mentünk felrakni. Ja és azt ki is hagytam, hogy a fiúknak kellet adni a negyedét. Apa is ott volt. Ő készítette majdnem az egészet. Mikor a fiúk rakták föl, akkor mi lányok már a kolbásznál tartottunk. Mi elmentünk pihenni, addig Ágnes ott maradt apával. Mikor mi kijöttünk már csak öt percet kellet várni, addig fociztunk.

  • Kész van, gyertek enni!! - mondták a szülők, és persze Dénes bácsi.

Ez után elmentünk pihenni. Bejött Dénes bácsi és azt mondta, hogy elmegyünk a boltba. Elösször nem mindenki akart elenni, de utána hozzá rakta azt is, hogy elmennénk a mini golf pályára. Erre mindenki szinte villám gyorsan kirohant, hogy menjünk már. Nagyon jó móka volt. Lóri egy ütővel megütötte Rékát.

  • Elveszett egy labda! – kiáltott fel valaki fel.

Mindenki keresni kezdett, de nem lett meg sajnos. Mindenki 50-50 Ft-ot kellet fizetnie.
Már nem is akarom felsorolni mi minden volt, még hanem azt mondom, hogy nagyon de nagyon jól éreztem magam. Jó éjt.

Mikor felkeltem, akkor nagyon izgatott voltam. Óbányára mentünk kirándulni a gyermektáborba.
Elindultunk Kisujjbányára az erdők között. Mentünk sokat, és elérkeztünk az egyik patakhoz. Gumicsizmával belementünk, már akinek volt gumicsizmája. Akinek nem volt, azt a gumicsizmások átsegítették a patakon. Mentünk tovább, míg én a nagy okos fejemmel bele nem mentem a vízbe. Már lassan térdig érő vízbe mentem. Tocsogott a víz a csizmámba, bele ment egy liter víz legalább. Nagyon szörnyű érzés volt. Azon gondolkodtam, hogy, hogy lehettem ilyen buta. A patak mellett volt a Csepegő szikla. Nagyon csodálatos volt. Odamentem megnézni, amikor a Dénes bácsi fényképezett. Fogalmam sem volt, hogy honnan folyhatott a víz a Csepegő sziklára. Végre elértük a harmadik kilométert. Megint egy patakhoz értünk, átkeltünk azon is. A Vaninak már a csizmájából is folyt a víz. Rengeteget gyalogoltunk Kisujjbányáig.
Na, végre odaértünk. Lepihentünk egy öt percre, és utána megláttunk egy nagy lépcsőt, ami nagyon meredek volt. Felmásztunk, már aki felmászott, és még sokan versenyt is futottak felfele. Lefele nem mehettünk, mert akkor hanyatt estünk volna. Visszaültem a padra és tovább néztem, ahogy a többiek vidám mosolyt árasztanak ki a szívükből. Én is vidám voltam, de fájt a fejem és ezért nem tudtam játszani velük. Még egy fél órát pihentünk, és visszaindultunk Óbányára. Most nem tudtam, hogy vak vagyok e, mert úgy láttam, mintha a patak lassabban folyna. Nem én voltam a vak, mert a többiek is azt látták. Visszafele nagyon varázslatos volt minden, és mintha tündérek jártak volna ott. Nagyon szép volt a táj. Egy óra múlva már Óbánya elején tartottunk. Ott már panaszkodtam, mert nagyon fájt a lábam. Visszaértünk a gyermektáborba. Nagyon megkönnyebbültem. Lepihentünk. A fiúk miatt alig pihentünk, mert állandóan bekopogtak. 
Kimentünk, mert jött a paprikás krumpli főzés. Azt előre elárulom nektek, hogy a fiúk nyertek. A lányok nagy sebességgel pucoltak krumplit. Annyit pucoltunk, hogy a fiúknak adtuk a felét, mert nekünk sok volt. A nagy pucolásban a hagymát is megpucoltuk és abból is kellett adni nekik. Szóval a fiúknak is mi dolgoztunk. Mindegy. Elkezdtük előkészíteni a paprikás krumplit. Mikor a lányok már a szalonnát pirították, akkor a fiúk még fent ügyetlenkedtek. Nagyon bíztunk benne, hogy mi nyerünk. Az már meg volt beszélve, hogy ha belement a hagyma, akkor ők felmennek, én meg ott maradok és ügyelek, hogy a fiúk ne tegyenek valami csínytevést, és még azért, hogy ne égjen le. Hát, ha én ott vagyok, akkor nem lesz semmi baj. Beleraktuk a hozzávalókat és hagytam főni. A Heni apukája is besegített, mert nála volt a fakanál. A fiúknak a Réka apukája (Jaksi) segített. Végre 30 perc múlva kész volt Lehívtuk a csajokat, és reméltük, hogy mi nyerünk, de mégsem. Úgy állapítottuk meg, hogy felvittünk két tányérral a szülőknek. A lányokét összemaszatoltuk, a fiúkét meg nem. A szülők a fiúkéra szavaztak.
Este lementünk játszani. 5 játékot végigjátszottunk és utána elmentünk a boszi házához. Én nagyon féltem és a szűkökkel mentem. De aztán nem féltem, mert bíztam magamban. Hazamentünk és lefeküdtünk. Reggel felkeltünk és megreggeliztünk. Elindultunk a kilátóhoz. Nagy meredek dombon mentünk fel. És felértünk a kilátóig. Nagy fáradtan ültünk a nagy kilátón. Elmentünk a keramikushoz. Rengeteg szép dolgot láttunk. Hazamentünk és két óra múlva jött a busz. Ez volt a legjobb kirándulás a négy évben.