2025. 03. 25-28. Határtalanul 2025.

jquery lightbox codeby VisualLightBox.com v6.1

A véméndi hetedikesek 2025. március 25-28. között a „Határtalanul” program keretében Erdélyben tölthettek négy napot. Csodálatos helyeken jártak, hatalmas mélységekben és még nagyobb magasságokban, végtelenül kedves emberekkel találkoztak, és rendkívül barátságos gyerekekkel ismerkedtek össze.
A következő programokon vettünk részt:
1. nap: Hajnali 5 órakor indultunk Véméndről. A határon átlépve, első megállónk Nagyváradon volt. A Püspöki Székesegyház előtti Szent László szobornál koszorút helyeztünk el, majd leróttuk kegyeletünket Bethlen Gábor szobránál. Rövid pihenőt tartottunk a Király-hágón, a történelmi Erdély nyugati kapujánál. Kolozsvárra érkezvén ellátogattunk Mátyás király szülőházához és szobrához, valamint megcsodáltuk a Szent Mihály székesegyház gyönyörű épületét kívülről és belülről is. A buszhoz sietve utunk a házsongárdi temető mellett vitt el. Éppen zárni szerették volna, de engedélyt kaptunk egy gyors fotó elkészítésére. Meghatódva léptünk be történelmünk és irodalmunk nagyjainak nyugvóhelyére. Este 7 óra körül érkeztünk meg Torockóra, a szálláshelyünkre, ahol nagy szeretettel és finom vacsorával fogadtak minket vendéglátóink.
2. nap: Reggeli után Torockószentgyörgyre utaztunk. Felsétáltunk a Thoroczkay grófok fellegvárának romjaihoz. A várrom éppen felújítás alatt állt, így nem tudtuk megtekinteni, de a reggeli séta jó bemelegítés volt a nagy túrára. Ezután visszabuszoztunk Torockóra, ahol megtekintettük a jellegzetes 19. századi házsort. Megnéztük a helytörténeti gyűjteményt, ahol betekintést nyerhettünk Torockó régi mesterségeibe és megcsodálhattuk a különlegesen szép népviseletüket.
Majd az unitárius templomban találkoztunk a lelkésszel, aki sok érdekes dolgot mesélt a templomról és a településről. Ezt követően felmásztunk Torockó hegyére, a Székelykőre. A hegy 1100 méteres magasságából csodálatos kilátás nyílt a falura, ill. a hegy túloldalán a Kárpátok vonulataira.
Fáradtan, megkésve, de annál nagyobb szeretettel látogattunk el Böjte Csaba testvér helyi központjába, a Kis Szent Teréz gyermekotthonba. A gyerekeknek énekeltünk egy bukovinai székely népdalcsokrot, majd elénekeltük közösen a Székely Himnuszt. Az otthon vezetője mesélt az itt élő gyerekek napirendjéről, örömeiről, bánatairól. Átadtuk az ajándékainkat, majd egy közös fotó elkészítése után a szállásunkra mentünk. Aznap este különösen jól esett a pihenés…
3. nap: Ezen a napon az úticélunk Torda volt. Izgalmas látogatást tettünk a régi sóbányában. Ez az egykori bánya ma turisztikai látványosság, valódi világszenzáció. A kibányászott só helyén egy 119 méter mély üreg található, aminek a tetejéről letekintve még a legbátrabb gyerekek is beleszédültek a látványba. 300 falépcsőn kellett lesétálni a sóbánya aljára. Lent a mélyben egy „játékbarlang” fogadott bennünket: óriáskerék, minigolf pálya, pingpong asztalok, játszótér, ajándékbolt, színház. És ha ez még mind nem lett volna elég, ebből a teremből rálátás nyílt a bánya egy másik részére, ahol 43 méteres mélységben csónakázni lehetett a 8 méter mély vízen. Miután mindent kipróbáltunk, már csak a feljutás volt vissza. Az üvegfalú liftben újra hatalmába kerített minket a tériszony, amikor a lift elindult velünk a 119 méteres magasságba.
Ebéd után megtekintettük az ótordai katolikus templomot, és az ótordai református templomot, amelynek parókiáján utoljára látták egymást Petőfi és családja. Ezután sétát tettünk a belvárosban, valamint a helyi piacon. Délután ismét izgalmas gyalogtúra várt ránk. Sziklák szélén, függőhidakon keresztül vitt az utunk a Tordai hasadékban, a romantikus sziklaszorosban. Ha nem lett volna a legkritikusabb helyeken biztosítókötél, többen is beestünk volna a mélyben zúgó patakba.
4. nap: Reggeli után búcsút vettünk a vendéglátóinktól, majd negyed kilenckor hazaindultunk. Gyulafehérváron volt az első megállónk, ahol az érseki székesegyház gótikus falai között halkan zengő gregorián muzsika „visszarepített” minket a középkorba. Itt megkoszorúztuk Hunyadi János, valamint két fia - János és László - síremlékét. Déván csak annyi időnk volt, hogy egy csoportképet készítsünk háttérben a várral, majd Arad felé vettük utunkat. Az énekkarosok dalával tisztelegtünk a 13 aradi vértanú emléke előtt, majd koszorút helyeztünk el az emlékművön. Szegeden búcsút vettünk idegenvezetőnktől, majd meg sem álltunk hazáig. 19 óra körül értünk Véméndre, ahol szülők, családtagok, barátok vártak már bennünket.

Most pedig következzen néhány részlet a gyerekek beszámolóiból!

De kedd szinte hajnalba megkezdődött az erdélyi kalandunk. Jó hosszú utazás volt, 12 óra és akkor a megállókat még nem is említettem. De ahhoz képes, hogy fél napot utaztunk egész gyorsan eltelt, csak az utolsó 2 óra volt nagyon nyögvenyelős. A 2. nap világosban is láttuk ezt a gyönyörben pompázó falut. A 19. századi házsorok nagyon hasonlóak voltak egymáshoz. (Schneider Józsi)
Az indulás napján nagyon izgultam, ez volt az első, hogy külföldön voltam. Reggel, amikor kimentem a buszhoz anyával és a nővéremmel, féltem, hogy én leszek az első, de nem én voltam. Fél óra volt, ameddig vártunk, aztán elindult a busz. Az első pár percben csöndben voltunk, aztán egyre jobban lettünk. (Pap Emília)
Nagyjából 11.30-ra értünk Nagyváradra, ahol megnéztük a gyönyörű, barokk stílusban épült Püspöki Székesegyházat, nekem ez tetszett a legjobban. Majd Szent László szobrához mentünk, ahol az egyik fiú osztálytársam koszorúzott, miközben mi lányok a Magyarország az én hazám című dalt énekeltük. Ezután Bethlen Gábor szobrához sétáltunk, ahol megemlékeztünk róla. (Barta Szonja)
Második állomásunk Nagyvárad volt, ahol megtekintettük a Püspöki Székesegyházat. Megdöbbentő látvány fogadott minket, mikor beléptünk a templomba. Gazdagon díszített arany szószékkel, oszlopokkal, oltárral és mellékoltárokkal találtuk magunkat szemben. Miután a templomot alaposan szemügyre vettük, és fotókban is megörökítettük a csodát, haladtuk a következő látványossághoz.
A faluban igazából semmi dolgunk nem volt, de innen kezdtük a túránkat a Thoroczkay grófok várának romjaihoz. Boldogan láttam neki a túrának, de az első kis emelkedő után el is fáradtam. A lényeg, hogy nem adtam fel! Elég sokat mentünk, viszont egészen a várig nem tudtunk felmenni, mert valami féle újítás, vagy építkezés zajlott ott. Nem is bánom, így is tökéletesen ráláttunk a várromokra. (Auer Jázmin)
A múzeum után elindultunk a Székelykőre. Az első pár száz méter szenvedősen nehéz volt. Én személy szerint nem szeretek túrázni, de a túra alatt megszerettem. Amikor elértük a hegy felét, akkor nehezebb volt már felfele menni, mert nagyon sok volt a kisebb kő. Mikor felértünk a tetejére, gyönyörű volt a kilátás. Nagyon elfáradtunk, mert 3 órás volt a túra felfelé. Megpihentünk, fotóztunk egy párat és elindultunk lefelé. (Linder Kristóf)
Felmentünk a Székelykőre. A kő csúszós volt, fel akartam adni a felénél, de meggondoltam és mégis felmentem. Megérte felmenni, mert szép volt a táj. (Knoch Dávid)
Megmásztuk a Székelykövet, ami nehéznek tűnt (az is volt), na de nem baj, mert nem adtam fel. Útközben találtam kis forrásokat és majdnem a végénél megtaláltam a forrás végét. Tök szép volt! Majd továbbmentem és egyszer megvártam Detti nénit, majd együtt mentünk tovább, de amikor felértünk a tetejére, az valami gyönyörű volt! (Bugaciu Alex)
… A lefelé úttól tartottam a legjobban. A barátnőim túl gyorsak voltak, ezért 3 másik társammal mentem lefelé. Rengeteget estek el, és én is egyszer-kétszer. Lett egy úgynevezett saját hegymászási technikám, mivel egész végig csak így tudtam lejönni. A technikám annyiból állt, hogy guggolva csúszkáltam lefelé. Lehet bután festettem, miközben így haladtam lefelé, de megelőztem egy pár esést. A lefelé út sokkal gyorsabban sikerült, mint gondoltam volna. Bevallom igenis élveztem ezt a túrát. (Auer Jázmin)
…aztán indultunk a Székelykőre túrázni. Nagyon fárasztó volt a felfele út, de mikor felértünk akkor jöttem rá, hogy megérte. A kilátás valami fantasztikus volt, le lehetett látni a falura, Torockóra, illetve a hegy másik oldalára is. A lefele út kicsit kaotikus volt, mivel egy ügyes gyerek állandóan elesett, meg el is tévedtünk, mivel én jószívemből kísérgettem lefele. … 6 óra után szerencsésen hazaértünk erről a felejthetetlen kirándulásról. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett abban, hogy mi eljussunk ide. (Szitás Máté)
Tordán voltunk és fél órát mászkálhattunk egyedül, és én meg Péter bácsi és Krisztián bementünk a piacra is. Nagyon jó volt. (Gémes Adrián)
Majd a következő programunk a Sóbánya volt. Bementünk, egy kicsit vártunk és utána el is indultunk le a lépcsőn. Mentünk, mentünk egyre mélyebbre. Majd amikor elértünk odáig, hogy lelássunk az aljára, pár osztálytársam az egyik tanárunkkal lifttel ment le, mert vagy nem akart lépcsőzni, vagy tériszonya volt. Mikor leértünk csodás látvány tárult elénk. Volt minigolf pálya, pingpong, csónakázás, masszázsszék. (Fábián Nóri)
Következett a lépcsőzés. Annyira belemerültem a fényképezésbe hogy nem törődtem semmivel, és lenéztem a sóbánya tetejéről. Rosszul tettem. Azonnal megszédültem és sírni kezdtem, mert rettentő tériszonyos vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ez itt is előjöhet. Lemehettünk lifttel, velünk tartott két másik osztálytársam is, hogy támogassanak. Nagyon aranyosak voltak, és még most is hálás vagyok a jótettükért. (Barta Szonja)
Ezt követően megtekintettük a Tordai hasadékot, amiben nekem a hidak és a keskeny utak tetszettek. (Kovácsevics Áron)
… tovább mentünk busszal a következő programunk helyszínéhez, a Tordai Hasadékhoz. Úgy voltam vele, hogyha előző nap a Székelykövet már megmásztam, akkor már semmi más sem állíthat meg. Az út először simán ment, viszont az első híd után kezdett el rosszabbodni a helyzet. Néhány szakaszon drótkötélen kapaszkodva kellett mennünk, hogy ne essünk be a patakba. Nagyon meglepődtem magamon, hogy gond nélkül átmentem mindenen. (Auer Jázmin)